Imádom a technika fejlődését. Nő létemre igazán lenyűgöz a motorok, autók műszaki megoldása, az építészet látványos és hasznos elemeinek alkalmazása, a számítógép és a szoftverek hihetetlen lehetőségei és a fotótechnika.
Gyerekként először otthonunk, a szupermodern panel, komfort fejlősésében szembesültem a változással. A meleg, ami a lakás minden pontján egyenletes volt, olyannyira hogy néha télen még az utcát is fűtöttük, vagy a melegvíz amit akár órákig lehetett folyatni bármely porcikámra, igazán nagy kontraszt volt nagyszüleim tanyasi életéhez képest.
Azt hiszem nehéz lenne felsorolni mindazt a fejlődést ami csak az én életemen belül is befolyással lett mindennapjainkra. Vannak olyanok amit azonnal birtokba vettem én is, és persze van még olyan amiről csak ábrándozom.
A mobiltelefon használatában viszont az úttörők közé sorolhatom magam.
Büszkén hurcolásztam a táska méretű westelest magammal mindenhová, a nagymamám majd elájult hogy ott nála vidéken is a kertből hívok bárkit, már akinek szintén volt ilyen.
Később szinte elsőként csaptam le az új modellekre, például rendelkeztem a népszerű márka marokba zárható, ezüst ékszer darabjával, és elsőként vásároltam kamerásat is, ahol a kis képrögzítőt még külön kellett a telefonhoz csatlakoztatni.
Később viszont eljutottam arra a szintre, hogy napokig némán hevert a táskám alján az akkor már mindenki által nélkülözhetetlen mobil. Senki sem tudott elérni rajta, mert csak akkor vettem elő ha én akartam valakit felhívni.
Most egészen "normális" felhasználó vagyok: olyan készülékkel rendelkezem ami többnyire működik, minden helyzetben azért nem kapkodom fel, de általában el lehet érni.
A fényképezőt és egyéb plusz lehetőségeket a kisfiam használja ki, hiszen már abban a korban van: öt és fél.
Ami viszont egy átütő funkció volt már elég korán a mobilokon, és a mai napig fontos kommunikációs csatorna: információkat, vagy érzések eszenciáját közvetítheti nekünk. Ez az sms.
Hát tegnap kijutott ebből az eszenciából, és pont nem a kellemesből.
Most már persze tudom hogy a szolgáltatónak némi hálózati problémája akadt, de akkor nem ez lebegett a szemem előtt. Egy fontosnak ígérkező találkozó hiúsult meg egy meg nem érkezett üzenet miatt és ezzel túl későn szembesültem. Kívülről a hideg dermesztett, belülről a méreg égetett...
Na jó, mostanra már kialudtam magamból az affért...
inkább visszagondolok néhány régebbi sms-re amelyek így vagy úgy, de sokat számítottak nekem:
"Egy üzenet hozzád, hogy kellemes legyen a napod!"
"Sok dolgom között is sokat forog a fejemben a nevetésed..."
"Itt van Tuli, hajrá buli..."
"Miért van az ha hiányzol szárnyaim kókadtan csüngenek? Változom melletted, s megriadok néha, de bevallom jó nagyon. Kétségbeejtő, hogy így nem vagy most nekem!"
"Nem baj, szeretek rád várni is..."
"Talán csak ülni kellene csendben egymással szemben, s nem szólni semmit. Megvárni, hogy visszatérjen hozzánk ami a miénk volt és most elfogyni látszik."
"Nagyon melengető érzés, hogy így gondolsz rám - nem tudom egy férfi kaphat-e többet a kedvesétől?!"
"Tudod anya még a cukor is keserű nélküled! Te boldog vagy anya?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése