Sokszor hallom emberektől hogy az időjárás befolyásolja hangulatukat. Hát az enyémet ugyan nem! Igazán tudok lelkesedni egy szürke esős napért, vagy nyomasztani képes egy kirobbanó, napsütötte reggel. Sokkal inkább hatással vannak rám a fények, forrásuktól függetlenül.
Tudom, nagyon giccsesnek hat a kandalló fényeit emlegetni, de előző otthonom egyik fő erénye volt a nyitott tűzrakóhely a szobában, mindannyiunk nagy örömére.
Talán maszkulin énem ősi ösztönei vonzottak az esti tűzbe bámulásra, talán a romantikus énem vágyott valami melegségre, de most igazán hiányérzetem van hogy ettől megfosztódtam.
Hogy egy lapáttal rátegyek még: kontrasztként a szikrázó havas tájról visszatükröző hold fénye szolgált háttérként.
De tényleg így volt.
A másik nagyon elcsépelt látvány a naplemente. De mégis annyira melengető tud lenni ahogy a fényes tűzgolyó lassan cammog lefelé a dombok tetejét érintve, aztán pár pillanat alatt úgy tűnik el hogy kapkodhatja a fejét aki nem elég figyelmes. Jó néhányszor eredtem nyomába én is a kamerámmal, de megörökíteni sosem sikerült úgy ahogy akkor ott átéltem. Ezekben a hajkurászásokban azt szerettem, hogy minden este egészen más és más tudott lenni.
Ha képen nem is, de emlékeimben megmaradt néhány naplemente, szememben a borostyán fény ami a lányaim arcáról tükröződött vissza.
Azt hiszem a fények valahogy megigéznek...
Az éjjel egy kicsiny lángról álmodtam, ami gyönge volt és óvni, szeretni kellett hogy ki ne hunyjon. Ám időnkét váratlanul valami lángcsóva csapott ki belőle ami leterített, s mire magamhoz tértem már nem tudtam megtörtént-e, vagy csak képzeltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése