2009. december 25.

A karácsony csodája megérkezett


Nem csak az elmúlt éjjel...
Tulajdonképpen már hetek, hónapok óta kis ajándékokat kapok innen-onnan, ami nem kézzel fogható, viszont annál többet ér!
Sok-sok szeretetet kaptam tényleg rengeteg helyről és mindenféle formában!
Most már, hogy több visszajelzés érkezett az írásaimat illetőleg, kiderült hogy nagyon szomorúnak gondoltok engem... pedig nem ez a legjellemzőbb rám!
Talán kicsit szentimentális vagyok, szeretek a múltban is vájkálni és újra átélni érzéseket, de igazán hálás vagyok az életemért, a résztvevőiért...
mindenkiért akitől árad, akihez árad a legbensőnk, a lelkünk, a szellemünk, a tudásunk, az akaratunk...
Hálás vagyok a családomért, azokért akik gyökereink szerint azok, és azokért is akiket én gondolok annak...
Valamiért gyorsan túl akartam lenni az idei ünnepeken, halasztgattam a készülődést...

pedig milyen könnyeden oldódott meg...
kaland volt,
és igazi béke honolt,
és gyermeki lelkesedés!



2009. december 22.

Ráadás

“Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés:
az döntés, ítélet és ígéret.”
Erich Fromm


2009. december 21.

Szerelem és egyéb katasztrófák

Ez a baj az élettel, hogy nem olyan mint egy film...
- Te meg fogd már fel végre, hogy nem egy filmben élsz!
- Hogy érted ezt?
- Ne szerepet ossz a szerelmednek, hanem ismerd meg!
- Egyszer meg fogom ismerni.
- Az nem biztos, mert a szerelem nem mindig villámcsapás, néha inkább döntés kérdése...
Talán a szerelem egy döntés: az hogy adunk egy esélyt valakinek, és nem rágódunk azon hogy ad-e valamit cserébe, vagy bántani fog-e, vagy ő e az igazi?!
Talán a szerelem nem csupán megesik velünk, talán a szerelmet is választani kell!
- Akkor mit csináljak?
- Kezdhetnéd azzal, hogy az ábrándjaidat áthelyezed oda, ahová valók: a könyveidbe!

Néha a magvas gondolatokat ilyen kis romantikus vígjátékba kell csomagolni, hogy az ilyen keménynek mutatkozó, ám rózsaszín lelkű csajokhoz is - mint én - megérkezzék...



MEGDÖBBENVE HALLOM,
HOGY BRITTANY MURPHY ILYEN HIRTELEN,
FIATALON MEGHALT.
ELKÉPESZTŐ, HOGY A HALÁL MOSTANÁBAN
MILYEN MEGFOGHATÓ KÖZELSÉGBE KERÜL SZÁMOMRA...




2009. december 19.

Időzavar

A mai nap nagyon korán indult. A reggel fagyos merevségét egy forró itallal kompenzálni a kedvelt kávézóba lépve mégis egy mondat rázott fel:
- Zárva vagyunk!
De hát a szombatság ellenére ma munkanap van és akkor már...

Azért arra engedélyt kaptam hogy bent a kevésbé hidegben várjuk amíg a gépek munkavégzésre alkalmas állapotba kerülnek és néma szemlélődés közben gondolataim útnak indultak.
Mi mindenbe beleavatkozunk!
Felcseréljük az órákat, napokat.
Lehet hogy valamikor majd az éveket is szabadon pakolgatjuk...
a jövő héten megünneplem a hatvanadik szülinapom, a következőn meg eltöltök a tizenhatodik nyaramból egyet.

Miért akarjuk az időt megerőszakolni?
Keressük a mind tökéletesebb megoldásokat, közben pedig elvész a pillanat szépsége;
tervezünk, szervezünk de már rég elveszett hogy mit is akartunk és mikor akartuk...



Jó azért ennyire nem vészes a helyzet, de hajlamos vagyok túlzásba esni így korán reggel
...és késő este is.

A narancsos forró csoki viszont csodálatos volt!
Aromája átjárt és fel is melegített, széles mosolyt csalt ki belőlem, ami még sokáig elkísért...



2009. december 15.

Ide Kate kell, és Leo kell... mégpedig azonnal...

Vasalás közben mindig valami filmet nézek és így egész kellemes tevékenységgé változtatom. Csak néha nehéz eldönteni, hogy milyen hangulatot válasszak az amúgy is kérdéses hangulatomhoz...

Ma nem én döntöttem hanem a lejátszó; sorba pakolgattam bele a korongokat és egyiket sem akarta... de végül jót választott, egyik kedvencemet. Bár ilyet nem nagyon szeretek kijelenteni, mert nehéz valami mellett letenni a voksot, különösen mikor mindig jön újabb és még jobb...

Ez azért egy olyan darab amit akárhányszor láttam mindig szerettem, és most is mosolyra formálták a szám azok a béna kis helyzetek amiket én is átéltem már...
vagy azok amiket erőteljesen át tudok érezni, és a könnyeimet is kicsalták,
és nem csak a nevetéstől...

A film aktualitása meg csak ráadás, mert a karácsonyi szeretet várás különben is napok óta belém költözött.





2009. december 14.

Vasalgatok

Időnként muszáj megcsinálnom a házimunkát.
Rendezgetem a ruhákat szépen a szekrénybe...
érzem az öblítő szagú ágyneműt!


LENOR SUMMER :-)
Ami üzenetet hordoz...



2009. december 13.

Esik a hó!

Trisztán hetek óta minden nap megkérdezte, hányat kell még aludnunk, hogy tél legyen?
Aztán minden nap megkérdezte, mikor fog esni a hó?

Reggel örömmel megállapította, hogy akkor most hógolyózhatunk!
Hát azt még nem is, de azért irány kifelé!


MEGLEPŐ,
HOGY ANNYI KÉTBODONYI
HAVAS FOTÓZÁS UTÁN
ALIG TALÁLTAM  KÉPET!

JA, ELSZÁLLT A GÉPEM...





2009. december 10.

Soma



Én a kis állatokkal soha sem kerültem bensőséges viszonyba, bár volt kutyám és hörcsögöm is, de az igazi nagy szerelmet mégis a lovak jelentették...

Még iskolás koromban merült fel az igény, hogy mennyire jó lehet egy ló hátán száguldozni.
Bátor barátnőm Roni osztozott velem ebben, és nagy elhatározásokkal indultunk a Tatterba.
Első feladatunk volt hogy simogassuk meg az állat fejét, de hát miért pont azt, ott van a szája ...és különben is olyan nagy.
Aztán néhány futószáras körön kívül nem történt semmi.

Sok évig érlelődött tovább a gondolat, hogy a ló meg én... már anyuka lettem mire tettekké fajult, és rászántam magam egy lovas táborra.
Intenzív tanulás következett intenzív félelemmel fűszerezve, azt is kipróbáltam hogy lehet leesni abból a magasságból, aztán még több félelem töltött el ...aztán még több akarat, hogy én akkor is!
Ma is csodálkozom hogy mi hajtott tovább, a tábor után is hetenként visszajártam oda, már leesett a hó és nagyon hideg is volt.
Minden más jobban esett volna minthogy átfagyott végtagokkal imbolyogjak a Siófok közeli pusztában. Mire újra tavasz lett megjött az önbizalom ...és az élvezet

...aztán a szerelem, Alex személyében, aki sötétpej színű csődör volt, csinos hókával és kecses mozgással. Finom lélek volt, kicsit szeszélyes és pontosan tisztában volt saját értékeivel.
Sokat tanultam tőle és mellette.
A kedvtelés életformává növekedett: lelkesen pucoltam, nyergeltem, futószáraztam, edzettem, ganéztam, fürdettem, etettem, itattam, rendbe tartottam a patáját, az inait, a lószerszámokat, az istállót. Merthogy addigra saját istállóm volt saját lovakkal, ...belekeveredtem a lótartók társadalmába.
Annyi, de annyi élményem fűződik ezekhez az évekhez hogyha már fotelban ücsörgő öreg néne leszek akkor is lesz mit felidéznem.

Egy szép napon Lali barátom átlovagolt hozzánk egy szép kerek formájú, deres csődörrel.
Becsukta a karámba, csak néhányat lépett odébb, és már ugrott is kifelé és vágtázott tovább a jószág. Még sosem láttam ilyen szabad állatot. Otthonról is gyakran kiszökött és a faluban kereshette akkori gazdája.

Tudtam ez a ló velem rokonlélek, de féltem hogy nem tudnám megzabolázni.
Enyém lett...

attól a naptól kezdve már csak együtt mentünk.
Mindenfelé!
Sok időt töltöttem vele kettesben.
Barátok lettünk ...egész hátralévő életében

...és többé nem lovagoltam.



2009. december 7.

A szeretet kicsiny lángja



Sokszor hallom emberektől hogy az időjárás befolyásolja hangulatukat. Hát az enyémet ugyan nem! Igazán tudok lelkesedni egy szürke esős napért, vagy nyomasztani képes egy kirobbanó, napsütötte reggel. Sokkal inkább hatással vannak rám a fények, forrásuktól függetlenül.
Tudom, nagyon giccsesnek hat a kandalló fényeit emlegetni, de előző otthonom egyik fő erénye volt a nyitott tűzrakóhely a szobában, mindannyiunk nagy örömére.
Talán maszkulin énem ősi ösztönei vonzottak az esti tűzbe bámulásra, talán a romantikus énem vágyott valami melegségre, de most igazán hiányérzetem van hogy ettől megfosztódtam.
Hogy egy lapáttal rátegyek még: kontrasztként a szikrázó havas tájról visszatükröző hold fénye szolgált háttérként.
De tényleg így volt.

A másik nagyon elcsépelt látvány a naplemente. De mégis annyira melengető tud lenni ahogy a fényes tűzgolyó lassan cammog lefelé a dombok tetejét érintve, aztán pár pillanat alatt úgy tűnik el hogy kapkodhatja a fejét aki nem elég figyelmes. Jó néhányszor eredtem nyomába én is a kamerámmal, de megörökíteni sosem sikerült úgy ahogy akkor ott átéltem. Ezekben a hajkurászásokban azt szerettem, hogy minden este egészen más és más tudott lenni.
Ha képen nem is, de emlékeimben megmaradt néhány naplemente, szememben a borostyán fény ami a lányaim arcáról tükröződött vissza.

Azt hiszem a fények valahogy megigéznek...
Az éjjel egy kicsiny lángról álmodtam, ami gyönge volt és óvni, szeretni kellett hogy ki ne hunyjon. Ám időnkét váratlanul valami lángcsóva csapott ki belőle ami leterített, s mire magamhoz tértem már nem tudtam megtörtént-e, vagy csak képzeltem.




2009. december 6.

Mikulás napja

Mióta az eszemet tudom családunkban szerencsére az ünnepeknek mindig nagy jelentőségük volt. Várakozós advent, angyalkás karácsony, újjongó szilveszter követték egymást, de a húsvétot vagy a szülinapokat is elég jelentősre kerekítették a szüleim.
Nagy családban nevelkedtem, sok-sok nagybácsi, nagynéni és unokatestvér érkezése fokozta a hangulatot a nagymamánál, süteményes, hangos és örömteli találkozásokon.

Amikor már édesanya lettem igyekeztem folytatni a hagyományt, kis házitündérként minden részletre odafigyelve, fáradtságot nem ismerve varázsoltam tökéllyé minden családi eseményt.
Partnerre ugyan nem találtam ebben, de mit sem számított akkor, hiszen úgy gondoltam a bennem rejlő lelkesedés mindenki számára elegendő lehet.
Egyik társam sem osztozott velem a kellemes hagyományok ápolásában, időnként nagyon elfáradtam az újra- és újrateremtésben. Behódoltam a körülményeknek, megfakultak a színek és gyermeklelkem eltűnni látszott.
Pedig dehogy!

Tegnap újra gyerek lehettem a gyerekeim között: volt ajándékosztós mikulás ünnepség, mesenézős mozidélután, forraltboros vásári forgatag és mindenféle nassok magunkba tömése hányásig. Olyan kimerülten értünk haza, hogy a lányok örültek hogy vége a napnak. Egyedül Trisztánom energiái maradtak kimeríthetetlenek, hát igen, még az új játékait ki kellett próbálni.

Ma úgy adódott hogy kórházba kellett mennem látogatóba. A folyosón a személyzet kissé amortizáltan kóválygott, majd az egyik előhúzott egy csomag cukorkát és néhány csokit.
- Reggel kikutattam a gyerekek mikulás csomagját - csillant fel a szeme, és megkínálta a többieket.
- Nekem nagyobb szükségem van rá! - tette hozzá.
Mindenkit mosolyra derített maga körül, és bevallom nem tudtam nem egyetérteni vele!


MEHMETURGUT KÉPEIT RÉGÓTA SZERETEM,
JOBB ILLUSZTRÁCIÓT NEM IS TALÁLHATTAM VOLNA...



2009. december 5.

Varázslat 160 karakterben



Imádom a technika fejlődését. Nő létemre igazán lenyűgöz a motorok, autók műszaki megoldása, az építészet látványos és hasznos elemeinek alkalmazása, a számítógép és a szoftverek hihetetlen lehetőségei és a fotótechnika.
Gyerekként először otthonunk, a szupermodern panel, komfort fejlősésében szembesültem a változással. A meleg, ami a lakás minden pontján egyenletes volt, olyannyira hogy néha télen még az utcát is fűtöttük, vagy a melegvíz amit akár órákig lehetett folyatni bármely porcikámra, igazán nagy kontraszt volt nagyszüleim tanyasi életéhez képest.
Azt hiszem nehéz lenne felsorolni mindazt a fejlődést ami csak az én életemen belül is befolyással lett mindennapjainkra. Vannak olyanok amit azonnal birtokba vettem én is, és persze van még olyan amiről csak ábrándozom.

A mobiltelefon használatában viszont az úttörők közé sorolhatom magam.
Büszkén hurcolásztam a táska méretű westelest magammal mindenhová, a nagymamám majd elájult hogy ott nála vidéken is a kertből hívok bárkit, már akinek szintén volt ilyen.
Később szinte elsőként csaptam le az új modellekre, például rendelkeztem a népszerű márka marokba zárható, ezüst ékszer darabjával, és elsőként vásároltam kamerásat is, ahol a kis képrögzítőt még külön kellett a telefonhoz csatlakoztatni.

Később viszont eljutottam arra a szintre, hogy napokig némán hevert a táskám alján az akkor már mindenki által nélkülözhetetlen mobil. Senki sem tudott elérni rajta, mert csak akkor vettem elő ha én akartam valakit felhívni.

Most egészen "normális" felhasználó vagyok: olyan készülékkel rendelkezem ami többnyire működik, minden helyzetben azért nem kapkodom fel, de általában el lehet érni.
A fényképezőt és egyéb plusz lehetőségeket a kisfiam használja ki, hiszen már abban a korban van: öt és fél.
Ami viszont egy átütő funkció volt már elég korán a mobilokon, és a mai napig fontos kommunikációs csatorna: információkat, vagy érzések eszenciáját közvetítheti nekünk. Ez az sms.

Hát tegnap kijutott ebből az eszenciából, és pont nem a kellemesből.
Most már persze tudom hogy a szolgáltatónak némi hálózati problémája akadt, de akkor nem ez lebegett a szemem előtt. Egy fontosnak ígérkező találkozó hiúsult meg egy meg nem érkezett üzenet miatt és ezzel túl későn szembesültem. Kívülről a hideg dermesztett, belülről a méreg égetett...
Na jó, mostanra már kialudtam magamból az affért...

inkább visszagondolok néhány régebbi sms-re amelyek így vagy úgy, de sokat számítottak nekem:

"Egy üzenet hozzád, hogy kellemes legyen a napod!"

"Sok dolgom között is sokat forog a fejemben a nevetésed..."

"Itt van Tuli, hajrá buli..."

"Miért van az ha hiányzol szárnyaim kókadtan csüngenek? Változom melletted, s megriadok néha, de bevallom jó nagyon. Kétségbeejtő, hogy így nem vagy most nekem!"

"Nem baj, szeretek rád várni is..."

"Talán csak ülni kellene csendben egymással szemben, s nem szólni semmit. Megvárni, hogy visszatérjen hozzánk ami a miénk volt és most elfogyni látszik."

"Nagyon melengető érzés, hogy így gondolsz rám - nem tudom egy férfi kaphat-e többet a kedvesétől?!"

"Tudod anya még a cukor is keserű nélküled! Te boldog vagy anya?"



2009. december 1.

Hálóba zárva

Furcsa volt először szembesülni azzal hogy valaki, vagyis konkrétan valaki elolvasta amiket ide írtam. Persze nyilvános és mindenki által elérhető, mégis azt gondoltam a rengeteg adat sűrűjében úgyis elvész.

A valaki azért rám talált. És most erre gondolok ...a mai nap legalábbis még biztos.
És még néhány tetszetős mondatra...

"Szerintem a lényeg a hazugság minőségében van. Mást hazudik, aki ír, és elszigetelten fogalmazhat, és mást hazudik, aki éppen illúziót árul, a sajátját persze, mert arra vágyik, hogy sikeresen értékesítve magát megtalálja azt a csodát, amit a másikban remél meglátni."

BORDEN ALFRÉD