2011. március 27.

2011. március 21.

Mintha nem is a valóság lenne

...és a film készítője sem piskóta!

Szintén a dokumentálás miatt, mert ezt Trisztánnak is látnia kell!


Dallas/Fort Worth TX from Mutiny Bikes on Vimeo.



2011. március 10.

"Viszonylag nagy bajom van a szerelemmel hogy rövidebb a fonál, mint az ember..."

Az utóbbi néhány évben nem volt tévénk, vagyis adás benne. Nem éreztem hogy hiányt szenvednénk mert tudatos döntés miatt lett így. Viszont lemaradtam egy jó kis műsorról - biztos többről is, de arról még nem tudok. Az interneten viszont rátaláltam, szerintem nem baj hogy csak most, így is nagyon megkedveltem, és benne a 30y zenekart.
Azóta nem telik el nap hogy ne hallgassam, egyszerűen nem tudom nem tenni. Ki tudja meddig tart ez a szerelem!? Már vagy húsz dal van ami kedvencem lett.
Az is lehet hogy hosszabb rajongás lesz ebből...




2011. március 1.

ráguglizhatnék !?

ma reggel annyira nagyon rosszkor szólt az ébresztő!

elég gyakran szoktam álmodni, leginkább nagyon bonyolult, szövevényes történeteket, érdekes és látványos helyeken.
néha olyat is amiből megkönnyebbülés felébredni.
de ma épp olyan cselekménybe csöppentem amiben sokáig szerettem volna még időzni, a légkört magamba szívni.
ilyenkor olyan rossz érzés hogy az a kis világ örökre elveszett.
és hát jött az a hülye ötlet, hogy hol lenne mód újra látni?
mondjuk az interneten?