Persze mindenki időben oda talál ahová kell, utolsó megbeszélnivalók, búcsúzkodás... a lányom még rákérdez: - Hogy mész haza?
...hát csóré lábbal! :)
Eredetileg úgy gondoltam hogy sétálok hazáig, és még benézek a piacra is...
Most boruljon minden egy bőrszíj miatt?
Dehogy!
Kis puha talpammal indultam neki, még nem tűzött az aszfalt, de igyekeztem az árnyékos oldalakat keresni. A durva felület miatt azért hamar égni kezdett a bőr a lábamon, és amikor egy apró kavicsos szakaszhoz értem eszembe jutott az a bizonyos jelenet a Croodék című filmből (kb. 47. percnél).
Nagy találmány a lábbeli, mert különben folyamatosan lefelé tekintgetve kell figyelni az úthibákat, a különböző felületeket, a széthagyott mocskot, törött üvegeket, és azt a doboz festéket amit valaki tegnap borított ki a sarkon.
Na ja, mára már mindenféle nyomok indultak ki a zöld foltból, mert hát cipővel, kerékpárral úgyis mindegy...
Utoljára tizenévesen sétáltam így városban, és ha már ma így alakult, próbáltam átadni magam a meztelen lábam nyújtotta szabadságnak.
Külön érdekesség volt figyelni az arcokon a reakciókat:
kíváncsi, közömbös, sajnálkozó, megvető, csodálkozó és mosolygós tekinteteket.
Egy kedves néni fel is nevetett:
- Hű de jó! Ez kényelmes!
Mondjuk... de inkább a pázsiton vagy fövenyen! :)
"Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet."
Anthony De Mello
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése