AJÁNDÉK TRISZTÁNTÓL
2012. december 24.
2012. december 19.
Ne kapkodj
Mert kicsúszik a kezedből
és eltörik
( ahogy leejtettem, ez jutott eszembe )
és nem csak a cserép...
2012. december 12.
Krumplileves
Semmiféle langyos jóság még senkit sem vitt Istenhez.
Ahhoz, barátom, szenvedély kell...
Ahhoz őrület kell,
a szerelem hozzá képest krumplileves.
Hamvas Béla: Karnevál
2012. december 9.
Mikulások már pedig vannak
A varázstalanítás nem jön be sem a kisfiamnak,
sem másnak...
Vagyis december elején úgy döntöttem, hogy az én drága kisfiam elég nagy már ahhoz, hogy elmondjam neki nincs is Mikulás, meg Angyalka, hogy mi szülők vesződünk az ünnep összes nyűgével, készülődéssel, beszerzéssel.
Egyszerűen untam már, hogy a mindenen felül ez is az én nyakamba szakad, úgy éreztem többfelé már nem tudok - vagy nem is akarok - osztódni, nem akarok fránya mikuláscsomagot, karácsonyfát beszerezni, titkolózni, szervezkedni, gyereket elpaterolni...
Tulajdonképpen az egészbe fáradtam bele... és hogy végleg egyedül maradtam ezzel.
Gondoltam itt a felnőtté válás ideje és - kitálaltam:
A mikulásdit és angyalosdit mind a szülők csinálják, és most már csináljuk inkább együtt!
Persze még azt is elhatároztam előre, hogy ennek örülni kell, hogy a mellébeszélés úgyis olyan csúnya, most már nagyfiúnak érezheti magát... vagy legalább egy kicsit felnőttnek.
Tévedtem!
Nem akart ő ilyen hirtelen felnőni, sem elveszteni a várakozás varázsát, sem a titokzatosságot.
Nagyon oda volt, hogy miért mondok neki ilyeneket!? Sírt is kicsit...
Kellőképpen szarul éreztem magam, mert arra nem számítottam hogy ez fájni fog.
De másnap jött a meglepetés:
Trisztán elegánsan megoldotta ezt a kis malőrt. Egyszerűen úgy tett minta nem mondtam volna semmit.
Nem vett tudomást róla. Elfelejtette. Törölte.
Némileg megnyugtatott hogy a gyerek bölcsebb nálam!
Azért hogy tovább érezzem az ötletem súlyát, kaptam letorkolást mindazoktól akinek csak elmeséltem.
És Miklós napjára egy gondos kéz ez én cipőmbe is berakta ezt a kis mikuláscsokit.
sem másnak...
Vagyis december elején úgy döntöttem, hogy az én drága kisfiam elég nagy már ahhoz, hogy elmondjam neki nincs is Mikulás, meg Angyalka, hogy mi szülők vesződünk az ünnep összes nyűgével, készülődéssel, beszerzéssel.
Egyszerűen untam már, hogy a mindenen felül ez is az én nyakamba szakad, úgy éreztem többfelé már nem tudok - vagy nem is akarok - osztódni, nem akarok fránya mikuláscsomagot, karácsonyfát beszerezni, titkolózni, szervezkedni, gyereket elpaterolni...
Tulajdonképpen az egészbe fáradtam bele... és hogy végleg egyedül maradtam ezzel.
Gondoltam itt a felnőtté válás ideje és - kitálaltam:
A mikulásdit és angyalosdit mind a szülők csinálják, és most már csináljuk inkább együtt!
Persze még azt is elhatároztam előre, hogy ennek örülni kell, hogy a mellébeszélés úgyis olyan csúnya, most már nagyfiúnak érezheti magát... vagy legalább egy kicsit felnőttnek.
Tévedtem!
Nem akart ő ilyen hirtelen felnőni, sem elveszteni a várakozás varázsát, sem a titokzatosságot.
Nagyon oda volt, hogy miért mondok neki ilyeneket!? Sírt is kicsit...
Kellőképpen szarul éreztem magam, mert arra nem számítottam hogy ez fájni fog.
De másnap jött a meglepetés:
Trisztán elegánsan megoldotta ezt a kis malőrt. Egyszerűen úgy tett minta nem mondtam volna semmit.
Nem vett tudomást róla. Elfelejtette. Törölte.
Némileg megnyugtatott hogy a gyerek bölcsebb nálam!
Azért hogy tovább érezzem az ötletem súlyát, kaptam letorkolást mindazoktól akinek csak elmeséltem.
És Miklós napjára egy gondos kéz ez én cipőmbe is berakta ezt a kis mikuláscsokit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)