Kerámiatojás a vesszőtestben

PLAKÁT KÉSZÍTÉS

Új családtag

Eredetileg egérfogásra szántuk, mert megjelent egy betolakodó.

De más lett a szerepe: a gyerekek vele fekszenek, vele kelnek.
Sőt Renike vele is alszik...
Szóval egyszerűen csak szeretjük, gondozzuk és jókat derülünk rajta.

Ígéret

Mikor még nagyon fiatal voltam, csak a nyarat szerettem, lelkem hedonista része örökké akarta a meleget, a vakációt és annak minden örömét.
Igazságtalannak gondoltam hogy nem oda születtem ahol örök a nyár. Aztán ahogy telt az idő, kezdtem értékelni az év többi részét.
Először az őszt szerettem meg, a pompás színezeten felül a békét, a beteljesülést.
A tél apró csodája is könnyen vett le a lábamról, egyszerre röpített egy varázslatos mesevilágba és rángatott vissza a tiszta és hideg józanságba.
A tavasz édes, virágba borult vidámsága persze mindig is a szívem csücske volt, de előtte az a hosszú unalmas várakozás...
Most már értem, hogy ez mindennek a kezdete. Benne van az újjáéledés ígérete, a növekedés és a burjánzás lehetősége.
Micsoda izgalom napról-napra szemlélni ezt a változást!

Apa karjaiban

Sajnálom, de még mindig nem tudom feldolgozni a tényt, hogy Trisztán apa nélkül nőjön föl...
Szerencsére nem naponta hozza szóba a dolgot, de amikor esténként sírva fakad, hogy hogy hiányzik az apukája, vagy amikor titokzatosan a fülembe súgja, hogy a jó tündértől mit kívánna...
elszorul a szívem!

Tavasz, napsütés, meleg

Végre olyan az idő, hogy reggel arra ébredtünk valahová mennünk kell!
A gyerekekkel gyorsan tervezésbe fogtunk, hogy hova is?
Felmerült a Kopaszi gát, ami minden évszakban hangulatos, csak hát általában túlzsúfolt; vagy a Libegő, ami igazi élmény, viszont még nem üzemel.
Így hát a fogaskerekű mellett döntöttünk: Trisztán már a gondolattól is nagyon izgatott lett, és bombázni kezdett mindenféle kérdésekkel. Neki szinte minden nagy élmény, úgy tud lelkesedni, hogy már az önmagában feldob.
Szóval felmentünk egészen a végállomásig, aztán mint aki ketrecből szabadult, kipróbáltuk a majom-játszóteret - így kereszteltük el, mert olyan megmászandó elemeket helyeztek oda, ami a többi játszótérről nem ismerős, és egyáltalán nem könnyű feljutni némelyikre.
Aztán haladtunk a kilátó felé, és megállapítottuk hogy gyenge utánzat ez az erdő ahhoz képest amit mi a cserhátban megszoktunk, és túl sok a nép is.
Kissé elcsigázva baktattunk a kitaposott úton mint a birkák...

De nem sokáig, mert muszáj volt letérni onnan, és elindulni árkon bokron át.
Végre kezdett betölteni az a megszokott béke ami a barangolásra mindig visszahív.
Megtaláltuk a tavasz első virágait és a tél utolsó hófoltjait, még egy kisebbfajta hócsatára is elegendő mennyiséget.
Hallgattuk az erdő titokzatos zaját, ami találgatásra biztatott és fantáziánkból előcsalt létező vagy nem létező lényeket, dinoszauruszokat, rémisztő történeteket.

Régebben ha ilyen felfedezésre indultunk a nagyobb lányaimmal, bizony előfordult hogy annyira elkeveredtünk hogy szinte ránk esteledett. Egy ilyen alkalommal a szürkületben végül egy közeli falu templomtornyából a harangszó volt a támpont, azt követve érkeztünk végre lakott területre.
Most nem volt annyira nagy a kockázat, hiszen itt nincsenek nagy erdők, úgy gondolkoztunk, hogy előbb-utóbb elérjük a házsorokat, sőt még valami bkv járatra is felpattanhatunk...

ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPPEN NÉHÁNY FOTÓ EGY UGYANILYEN

KORA TAVASZI KIRÁNDULÁSRÓL, HÁROM ÉVVEL EZELŐTTRŐL...

Álmot láttam

Amikor egy kellemes álomból ébredek, még sokáig elkísér az édes élmény...
Van hogy csak néhány percet forgolódok még az ágyban, kéjesen visszaidézve az átélteket, de van hogy egy egész napon át elkísér.
Annyira erősen tudom beleélni magam egy ilyen történetbe, hogy néha összekeveredik a valósággal.

A hajamból érzem a tengervíz illatát...
és kitölt a forróság, a simogatás, az ölelés, a víz, a homok, a napsütés, a kéz, a száj, az érintés, a vadság, a szabadság, a szerelem...

Kisiskolás koromban volt egy tanárom, aki mindig idézte, hogy az "ábrándozás az élet megrontója".
Kemény nő volt, olyan igazi őrmester típus.
Láttam őt olyan helyzetben is, mikor teljesen kikelt magából.
Megkeseredettnek látszott, és szerintem gyakran álmodott valamiről ami messze vitte az életétől. De nem ezért volt boldogtalan.

Akkoriban nagyon féltem hogyha elragadott a fantáziám...

Hová lettek a férfiak?

Bevallom reggel kíváncsisággal ébredtem, vajon hányan fognak gondolni rám, mint nőre ezen a napon?
Emlékszem régen a fiú ismerőseim sok-sok tavaszi virággal szaladgáltak ilyenkor, hogy kedveskedjenek környezetükben a hölgyeknek. Valahogy lelkiismereti kérdést csináltak abból, nehogy valaki kimaradjon...
Nem készítettem statisztikát, de az én mai leltáram gyengébben alakult, mint azt sejtettem.
Kaptam emailben egy szép képeslapot, melyről a verset alább jegyeztem ide.
Érkezett egy sms, és telefonon két jókívánság.
Mindegyiknek nagyon örültem, és itt is köszönöm a feladóknak!

Félreértés ne essék, én is gyakran feledkezem meg névnapokról, szülinapokról...
A kritika ugyanúgy szól magamnak is!

KIEGÉSZÍTÉS:
ÉRKEZETT MÉG EGY VIRTUÁLIS VIRÁG, FINOM ÜZENETTEL, PONTBAN ÉJFÉLKOR.

Felirat hozzáadása

A KIS KALANDOR...

Nőnapra...

Ti vagytok a házi áldás
a fehérre meszelt kis falon.
Szegett kenyér az abroszon.
Ti vagytok a kútvíz,
a harmatos pohárban,
duruzsoló, jóságos kályha,
szekrényben illatos, puha,
tündöklő, hófehér ruha.
Ti vagytok az olajmécs,
mely álmatlan lobog
s imádkozik amíg mások alszanak.
A hervadtan is illatos csokor a feszület alatt.

Sík Sándor: Asszonyok

A dohány keserédes íze...

"Mami fölült a platóra, csöndes nyáréjszaka borult fölé, beledőlt a vöröscédrus fotőjbe, rágyújtott - szerettük a Mami dohányzását, vártuk, lestük, csodáltuk, a mozdulatot, ahogy szívta, ahogy lehunyta kéjesen a pilláit, ahogy vidám sóhajjal kiengedte magából a füstöt, ez az egész kényes és kétséges szertartás egy pillantarta mögé rajzolta azt az elegáns nagypolgári világot, amely sohase is létezett -, hosszú, bogyicai szépségű lábait átvetette egymáson, akárha egy hatalmas, égi (és mozgó) szalonban ülne.
És csöndesen énekelgetett."

Esterházy Péter: Harmonia Caelestis

Az internet kinyitja a világot... 
vagy hogy is van ez?


Vers az elektronikus levelekről, amiket váltunk

A szívem el van, ó egészen andalodva,
és ímé, reszketeg,
amióta veled éjente, hajnalonta
itt ímélezgetek.

S e szív - akár a jó Montblanc csucsán, ha meggyúl -
felolvad, szétreped,
ahányszor értesít a gép, hogy Önnek 1 új
levele érkezett!

És az egész világ csak egy linkgyűjtemény,
s a dolgok benne linkek -
kattintsak bárhová, folyton te tűnsz elém,
te vagy honlapja mindnek.

Be kell ugyan hogy érjem egy jpg fájllal,
míg gépelek vakon
(mivel te otthon ülsz, amit a szívem fájllal,
s én itt, ahol lakom)

de épp ezért van úgy minden, ahogy remélem,
s vagy az, kit képzelek,
s nem éktelenkedik nekünk még itt e mélen
se pont, se ékezet.

Varró Dániel