Régi házunknak, és helyrajzának is kétségkívül voltak hátrányos jellemzői, de sok szerethető jósággal is bírt, amit időnként nosztalgiázva emlegetünk...
Az egyik ilyen a konyha, amivel ráadásul naponta szembesül az ember lánya, vagy adott esetben akár fia, mert ilyet is ismerek, és főleg azért is mert kellő méretű a kontraszt a jelenlegivel.
A kétbodonyi ízléses volt, hangulatos, jól felszerelt, praktikus, minden kézre álló, hiszen én magam terveztem az igényeim szerint, sőt még a két kezem munkáját is beletettem...
na ez már majdnem giccs, de hát így igaz!
A mostaniról nem is merek leírást készíteni, mert akkor ijednék meg igazán, hogy tényleg ezt használjuk?! Szóval csak sóvárogtunk gyakran, mert a lányaim ebben is velem tartottak,
a jó minőségű gépeket is hagyva a régi helyén, mondván hogy az új lakóknak így lesz kerek egész.
Aztán egyik nap villant be egy kósza gondolat, hogy új lakó a láthatáron sincs, a sütő viszont itt nagy szolgálatot tenne, mert hát mégis csak hozzánk tartozik, még helyet is szoríthatnánk neki...
és a kósza kis gondolatból valóság lett.
Nem is sejtettem hogy egy ilyen régi darab milyen örömmel tölthet el, bár tudom magamról hogy hogy tudok kötődni a dolgaimhoz, de most valami váratlan teljesség és harmónia simult bennem.
Újra kezdtem sütni a jól bevált recepteket, azóta vagy fűszeres sült, vagy a családi kedvenc tepsis krumpli, de leginkább édes sütemény illata teszi teljessé az itthont.
Tegnap sárgabarackos kuglófot sütöttem csokimázzal a tetején, most is azt majszolgatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése