2009. március 19.

Hmmm



Engem is utolért a végzet ha nem is kék formában, de az én kis gépem, hű társam beadta az unalmast. Elfáradhatott szegény, mert másfél éve szabadnap nélkül dolgozik, és mondhatom a túlóra is rendszeres jelenség nálunk.
Ezzel nincs is gond (már hogy a fenébe ne lenne...), számítottam rá, hogy előbb-utóbb (reméltem, hogy utóbb) bekövetkezik. A gond ott kezdődött, amikor a márkaszervizbe elvittem. Rendes menetben 4-5 nap is eltelik mire ránéznek a szerkezetre, és mivel nem akartam a szabadnapok számát szaporítani, sürgősséggel kértem a javítást, ami azt jelenti, hogy 24 órán belül megoldják a problémát. Másnap (a 24 órán túl) nagy izgalommal mentem a ec-co-ba, illetve csak felé, útközben telefonon érdeklődtem hogy pontosan melyik óra melyik percben vehetem át a kis pc-t.
Az első próbálkozásom eredményeképp megtudhattam, hogy most nem tudják épp hol lehet a gép, és különben az egyik kolléga ebédel és talán ő...
Második beszélgetéskor a kolléga (a tele gyomorral) nekem szegezte a kérdést, hogy mi is a problémám a működéssel mert ő nem látja. Gyakorlatilag a bekapcsoláson túl semmi nem működött és miután ezt körbeírtam, a kolléga konstatálta, hogy ja tényleg! Akkor közölte, hogy akkor most nekilát, és majd hív.
Az egész napom ráment erre, a tervezett programomról természetesen lecsúsztam. Mivel 16 óráig van nyitva a hely (ez is érdekes tekintve hogy hegyekben áll ott a javítanivaló), és még akkor sem telefonáltak, újra nekem kellett kérnem a helyzetjelentést.
Igen-igen ...ééépp most lett kész! Izgatottan érdeklődtem, hogy akkor minden rendben, működik-e, a válasz egy bizonytalan „hát most igen” volt, amin próbáltam könnyedén túllépni. Tulajdonképpen elvileg újratelepítették az oprendszert, ezért kifizettem 18000 Ft-ot.
Azon felül, hogy az idén készített összes fotómról le kellett mondanom, mert nem akartam plusz időt és pénzt áldozni az adatmentésre, otthon rögtön kiderült, hogy van funkció ami nem működik, de egye fene arról is lemondok, csak végre dolgozhassak.
Három napig szöszöltem vele, míg újratelepítettem a használatos programokat, eszközöket és a fontokat (rendszerezve). Aztán ahogy nekiláttam (volna) dolgozni egyre kevésbé lett használható.
Idegszálaimat öltem, könnyeim potyogtattam, egy szűk hét elteltével már bekapcsolni sem tudtam a kis laptopom. A szervizben természetesen nem vállaltak garanciát a javításra, újabb összeget felesleges lett volna kidobni a semmiért.
Most egy barátom barátja javítja a kicsikét, nagyon izgatott és bizakodó vagyok...