Végre olyan az idő, hogy reggel arra ébredtünk valahová mennünk kell!
A gyerekekkel gyorsan tervezésbe fogtunk, hogy hova is?
Felmerült a Kopaszi gát, ami minden évszakban hangulatos, csak hát általában túlzsúfolt; vagy a Libegő, ami igazi élmény, viszont még nem üzemel.
Így hát a fogaskerekű mellett döntöttünk: Trisztán már a gondolattól is nagyon izgatott lett, és bombázni kezdett mindenféle kérdésekkel. Neki szinte minden nagy élmény, úgy tud lelkesedni, hogy már az önmagában feldob.
Szóval felmentünk egészen a végállomásig, aztán mint aki ketrecből szabadult, kipróbáltuk a majom-játszóteret - így kereszteltük el, mert olyan megmászandó elemeket helyeztek oda, ami a többi játszótérről nem ismerős, és egyáltalán nem könnyű feljutni némelyikre.
Aztán haladtunk a kilátó felé, és megállapítottuk hogy gyenge utánzat ez az erdő ahhoz képest amit mi a cserhátban megszoktunk, és túl sok a nép is.
Kissé elcsigázva baktattunk a kitaposott úton mint a birkák...
De nem sokáig, mert muszáj volt letérni onnan, és elindulni árkon bokron át.
Végre kezdett betölteni az a megszokott béke ami a barangolásra mindig visszahív.
Megtaláltuk a tavasz első virágait és a tél utolsó hófoltjait, még egy kisebbfajta hócsatára is elegendő mennyiséget.
Hallgattuk az erdő titokzatos zaját, ami találgatásra biztatott és fantáziánkból előcsalt létező vagy nem létező lényeket, dinoszauruszokat, rémisztő történeteket.
Régebben ha ilyen felfedezésre indultunk a nagyobb lányaimmal, bizony előfordult hogy annyira elkeveredtünk hogy szinte ránk esteledett. Egy ilyen alkalommal a szürkületben végül egy közeli falu templomtornyából a harangszó volt a támpont, azt követve érkeztünk végre lakott területre.
Most nem volt annyira nagy a kockázat, hiszen itt nincsenek nagy erdők, úgy gondolkoztunk, hogy előbb-utóbb elérjük a házsorokat, sőt még valami bkv járatra is felpattanhatunk...
ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPPEN NÉHÁNY FOTÓ EGY UGYANILYEN
KORA TAVASZI KIRÁNDULÁSRÓL, HÁROM ÉVVEL EZELŐTTRŐL...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése