Sajnálom, de még mindig nem tudom feldolgozni a tényt, hogy Trisztán apa nélkül nőjön föl...
Szerencsére nem naponta hozza szóba a dolgot, de amikor esténként sírva fakad, hogy hogy hiányzik az apukája, vagy amikor titokzatosan a fülembe súgja, hogy a jó tündértől mit kívánna...
elszorul a szívem!
2 megjegyzés:
lehet, hogy most rossz passzban vagyok, de mindjárt sírok..
az az igazság mi felnőttek rohadt szemetek és önzőek vagyunk, próbáljuk élni az életünket úgy, ahogy jónak látjuk, döntéseket hozunk, közben ott egy kicsi lélek, aki semmiről nem tehet, aki sodródik az árral, akinek nincs beleszólása abba, hogy ő most ezekután mit fog érezni..... :'(
sajnálom
Tökéletesen igazad van kiss!
Azt gondolom, hogy a gyerekeinket többek között azért is kapjuk, hogy önzésünkből lefaragjanak.
Nekem úgy tűnik van mit tanulnom, mert négyet bíztak rám, viszont alkalmasnak találtattam a fejlődésre, mert megkaptam a bizalmat...
Megjegyzés küldése