Zenébe zárva

Irigylem azokat az embereket akik a bennük gomolygó megfejthetetlen és megfogalmazhatatlan érzésvilágot valahogy mégis formába öntik; a szavak tökéletes egymásutániságába, a színek és formák csodálatos kapcsolatába és a hangok égi harmóniájába.

Ezek közül számomra az örök zene: Vivaldi.
Lehetetlen úgy meghallgatni hogy ne legyen rám hatással:
egy kósza levélkéből amit a szél sodor ide-oda viharos örvénnyé kerekedik bennem, csukott szemem moziján átélt vagy képzelt pillanataim filmet fűznek és a párnám megtelik könnyeimmel. Ezek nem a bánat és nem az öröm könnyei, csak egy nagy feszültség ami kizuhan belőlem és körbejár ...és eljut testem összes üregébe.

Egy ilyen élmény után mi következhet?
Ha édesanya vagy még az is lehet hogy kisfiad fölráz hogy hányni fog...