Mikor először láttam a filmet úgy ért mint egy arculcsapás: mennyire nem gondoltam át igazán hogy a pillanat mulandó, és mi is azok vagyunk. Gyorsan felkutattam a könyvet, ami egy távoli könyvtárba meg is volt, és kiolvastam. Kerestem képet az igazi Jean-Dominique Bauby-ról és feltettem a képernyőmre. Minden nap szembesülni akartam vele...
Sokszor elképzeltem ahogy egy pillanat alatt változott meg minden az életében, és elkezdtem megtanulni értékelni az apróságokat. Pedig milyen nehéz olyankor mikor minden ellenünk esküszik össze! Milyen nehéz akkor meglátni azt, ami viszont rendben van!
Most épp ágynak estem, nem komoly, gondolom... egy pár nap és biztos elfelejtem.
De ahogy itt fekszem és a szememet is nehéz kinyitnom, a szellemem dolgozik bennem:
messze-messze jár és sok mindent csinál...
Hát így jutottál eszembe JeanDo. Köszönöm hogy abban a helyzetben is megmaradtál annak aki vagy, köszönöm, hogy humorérzékedet sem elfeledve minden erődet beleadva még megírtad könyved!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése